Megosztás
00:00
00:00

Madeleine
Albright

Az Egyesült Államok 64. külügyminisztere 

Második osztályos év végi értesítőjének tanúsága szerint Madeleine „okos, élénk, könnyen tanul, és jól emlékszik az egész éves tananyagra.” A bejegyzés írójának igaza volt. Néhány évtizeddel később a jó tanulóból az Egyesült Államok első női külügyminisztere lett.

Madeleine Albright Marie Jana Korbelová néven született Smíchovban, 1937-ben. Nagyanyja szólította mindig Madeleine-nek. Eredeti keresztnevét Albrighttal kötött házasságakor cserélte le hivatalosan is. Példaképéül apja, Josef Korbel szolgált, aki a csehszlovák diplomáciai testület tagja volt. Az 1948-as kommunista hatalomátvétel után apját halálra ítélte az új rezsim, így a családnak az Egyesült Államokba kellett menekülnie. Itt Madeleine először a tudományos pályájára koncentrált. Politológiát hallgatott a Wellesley, és nemzetközi kapcsolatokat a Columbia Egyetemen. Politikai karrierjét Edmund S. Muskie főtanácsadójaként az elnökválasztási kampány elvesztésével kezdte a hetvenes években. Az 1992-es választási kampányban viszont Madeleine Albright már Bill Clinton külügyi tanácsadója, a győzelem után pedig őt nevezték ki az Egyesült Államok ENSZ-nagykövetévé. Amikor Clintont másodszor is megválasztották, Albrightot kérte fel - az amerikai történelemben első nőként - a külügyminiszteri posztra. 2001-ig irányította az amerikai diplomáciát. Talán legjelentősebb érdeme, hogy elérte a NATO bővítését a volt szocialista országokkal, köztük szülőhazájával, a Cseh Köztársasággal. De hivatali időszakához kötődik Jugoszlávia 1999-es NATO-bombázása is a koszovói háború idején.

Madeleine Albright elvált, három lánya van. Az aktív politizálást követően számos könyvet publikált, és jelenleg tanácsadó cégében, az Albright Stonebridge Groupban. Előadóként számos egyetemen és a National Democratic Institute-ban találkozhatunk vele.

Örökre
Hű Maradok
Olyan emberek tanúságtétele, akik ott voltak.

Ez a weboldal megörökíti azon személyek hiteles és különleges emlékeit, akik tanúi voltak Palach mártírhalálának. Érdekfeszítő történetek olyan emberektől, akiknek életét elkerülhetetlenül megváltoztatta a politikai boszorkányüldözés, a szovjet megszállás, majd az azt követő "normalizáció".

Felkértünk pár ismert közszereplőt, hogy találkozzanak velünk, és osszák meg a nyilvánossággal a történetüket. Az eredmény egy sor beszélgetés, tele őszinte emlékekkel, élményekkel és benyomásokkal, amelyek jól illusztrálják a kommunista hatalomgyakorlás fordulópontjait.

A projektet a 2FRESH ügynökség valósította meg az HBO Europe megbízásából, az ismert lengyel rendezőnő, Agnieszka Holland rendezésében készült film kiegészítéseképp. A projekt Prága város önkormányzatának és Prága polgármesterének, Dr. Bohuslav Svobodának a pártfogásával valósult meg.

Olthatatlan

A három részes film, az Olthatatlan, amely az ismert lengyel művész, Agnieszka Holland rendezésében készült az HBO Europe számára, 2013. március 3-án kerül bemutatásra Magyarországon.

Az HBO Europe történetének legátfogóbb és legigényesebb vállalkozása a közelmúlt cseh történelmének olyan szakaszáról szól, amelyről eddig nem készült játékfilm.

A mű annak a felkavaró pillanatnak a felidézésével kezdődik, amikor Jan Palach felgyújtja magát 1969. január 16-án, a szovjet megszállás elleni tiltakozásul.

A történet egy fiatal ügyvédnőről szól, aki Jan Palach édesanyját képviseli egy befolyásos kommunista pártvezetővel szemben, és bepillantást nyújt a korabeli cseh társadalomban végbement változásokba, a Palach temetésén megnyilvánuló csendes tiltakozástól az egyre növekvő apátián át, a lassan meginduló "normalizálódásig".

Turn Your Tablet on landscape.